2013. február 19., kedd

Várakozás

“Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. …




S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?… És mégis várod.”

(Márai Sándor: Az igazi)


Életem talán egyik leghosszabb éjszakája volt ez. A várakozás nem könnyű és felőrli az energiát. Nem tudsz rendesen koncentrálni... megpróbálsz, de hiába, agyad zakatol és ilyen keszekusza mint a fák:




Reggel kinyitva a zsalukat egy nagy aranyló " golyóval" találtam magam szemben: a Nappal. Ennek nagyon megörültem és könnyebben indult a napom. Szokás szerint megreggeliztem, majd elmentem az iskolába. Délután megírtam a föci dolgozatot, ami nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, de majd meglátjuk. Délután elmentem sétálni a napsütésben, belélegezni a tavasz illatát ami lassan, de közeleg már.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése